"Neked egy tincs, neki egy kincs!"

2017. november 10. 07:00 - Only Women

Adományozd a hajad a rákos gyerekeknek!

haj.jpg

Ki tudja, hogy a címben szereplő bizonyos jelmondat mit takar? Aki tudja, annak egyből összeszorul a szíve. Évente Magyarországon körülbelül 300 esetben diagnosztizálnak új daganatos megbetegedést gyerekeknél, és mivel a kezelésük gyakran több évig is eltart, így átlagosan 500-550 gyereket kezelnek folyamatosan, ami a tapasztalatok alapján sajnos növekszik. A betegség nem csak testileg, hanem lelkileg is megviseli a gyerekeket, mivel sajnos kiszakadnak a családjukból, az óvodából, az iskolából és a barátaik köréből és a különböző programokon nem tudnak részt venni. Nem tudják a saját szép gyermek éveiket megélni, mint a korosztályuk. Mindezek a dolgok véleményem szerint egy felnőttet is megviselnek, nemhogy egy kisgyermeket. Hogyan tudjuk mi egy falatnyival jobbá és szebbé tenni az ő helyzetüket? Hogyan tudunk mosolyt csalni az arcukra? Ti tudjátok? Nekem van egy ötletem.

A legnagyobb trauma a daganatos gyerekeknek főleg a kislányoknak a hajuk elvesztése. Ez a lelki törés a gyógyulásukat is nagyban megnehezíti. Még a felnőttek minden egyes vizsgálat előtt izgulnak, idegesek, sok esetben pánikrohammal küzdenek (ami érthető), a gyerekek minden egyes vizsgálat előtt teljesen fegyelmezettek és ők nyugtatják a szüleiket: „Ne izgulj anya minden rendben lesz!” A beteg gyermek nem okos telefont, hoverboardot és hasonló divat cikkeket kíván, nem hisztizik, ha valamit nem kap meg, ha ő kívánhatna, csak egyet kívánna és az nem más, mint az élet. 
Ha te is szeretnél segíteni és egy kislány életét szebbé tenni és ezzel mosolyt csalni az arcára, megkönnyíteni a gyógyuláshoz vezető útját, akkor nincs más dolgod, minthogy megnöveszd a hajad. Nemrég egyik ismerősöm mondta, hogy levágatja rövidre a haját. Mondtam neki, hogy én is le szeretném, majd vágatni csak még növesztem, hogy el tudjam majd adományozni. Kérdezte, hogy hogyan megy ez, mit kell tenni, mert akkor ő is eladományozza. Program célja az, hogy a lányok valódi hajból készült parókát viselhessenek mindaddig, amíg a saját hajuk újra kinő, hiszen az OEP által támogatott műszálas paróka viselése számos kellemetlenséggel jár.

Fontos tudnivalók a hajadományozással kapcsolatban:

  • A levágott hajnak minimum 30 cm hosszúnak kell lennie, ennél rövidebbet nem érdemes, mert ez is csak a frufru kialakításához vagy hajpótlásnál dúsító résznek felel meg.
  • 40 cm-től már lehet közvetlen a paróka hosszához hozzájárulni, de ehhez sajnos nagyon kevés alany van, többségük kismama és gyermek az adományozóknak.
  • Sajnos nem tudnak nyilvántartást vezetni arról, hogy kinek a levágott haját mely gyermek parókájába dolgozza bele a parókakészítő. (Egy paróka elkészítéséhez 3-5 levágott hajra van szükség)
  • Mielőtt mész fodrászhoz reggel alaposan meg kell mosnod a hajad, majd a fodrász is megmossa alaposan. Először leméri, hogy mennyi a minimum, amennyit le kell vágni, annak érdekében, hogy el tud adományozni. Utána begumizza a hajad jó szorosan. (Fodrásza válogatja, van, aki több apró részletbe gumizza be, de van olyan, aki egybe az egészet)
  • Általában Kleopátra vagy Victoria Beckham fazonú haj készül végeredménynek.
  • Küldésnél nagyon fontos, hogy a hajat fonjad össze és a végét is gumizd be. Bélelt borítékban ad fel. Ezek azért fontosak, hogy a haj ne gubancosodjon össze, mert akkor használhatatlan lesz.
  • Festett hajat csak abban az esetben lehet adományozni, ha szőkére van festve, de azt tudni kell, hogy nem mindenhol fogadják el, szóval érdemes utána járni.

bhaj.jpg

Ez az ismerősöm által adományozott haj, mielőtt postára adtuk még befontuk jó szorosan, mint azt fent is írtuk. (Mi vágás után tudtuk meg, hogy be kell fonni, de egyszerűbb, ha már befonva vágatod le. :))

Örömmel tölt el, hogy egyre több gyermek és szülő csatlakozik a programhoz, hogy a hajukat levágva nemes célra felajánlják. A begyűjtött copfokból a hajukat elveszítő gyermekek kívánsága szerint készítik el a parókákat, és így nem kell többé műparókát hordaniuk, mely nemcsak irritálja a fejbőrüket, de tartásukat is gyorsan elveszítik, és gyorsan tönkre mennek. Általában minden kisgyermek hasonlót szeretne, mint amilyen a saját haja volt.

A hajat postán is feladhatjátok, vagy akár személyesen is bevihetitek.
Cím: 1094 Budapest Angyal u. 36. fsz.
Címzett: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
További információ: www.dgy.hu/hajadomanyozas

Ha csak egy emberbe valamit megmozgattam és ösztönzően hatott rá, már megérte nekem! Közösen ismét mosolyt csalhatunk egy rákos kisgyermek arcára! Nincs szebb és szívmelengetőbb dolog, mint egy őszinte gyerek mosoly!

Ti tudtatok erről a programról? Adományoztál már hajat? Írjátok meg kommentben!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://onlywomen.blog.hu/api/trackback/id/tr6513221505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.11.11. 11:16:59

Szívem szakadt meg: azt hiszem tavaly láttam egy német műsorban, amikor a tíz év körüli kisiskolások vágatták le a hajukat egy osztálytársuk kedvéért!
Némelyik pityeregve, de megtette..!

Aztán meglátogatták, és az együtt fotózkodásra vették csak le a sapkájukat...

Jó, lehet mondani, hogy “megrendezett” volt. De megtörtént!
Aztán pedig elindították az ehhez hasonló hajgyűjtő akciót, - igen, a kislányok - agitáltak és rendszeresen küldték a hajakat.
Ja igen, már a sajátjuk is oda ment!

Kisgyerekek, akikben több számmal nagyobb EMBER van, mint amekkora látszik.
süti beállítások módosítása