Gazdálkodj okosan az időddel!

2017. november 07. 07:00 - Only Women

img_5393.JPG

Lassan már a nyakunkon az év vége, ez egyenlő egy új év kezdetével is. Én már be is szereztem a naptáramat illetve naptáraimat a következő évre. Ezekről mindenképpen szerettem volna írni nektek egy bejegyzést, melyben bemutatom, hogy én milyen naptárt vettem, valamint mi a legfontosabb nekem egy naptárban. Nem szerettem volna viszont, ha csak a naptárak leírásáról szól a bejegyzés, így gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal és írok nektek egy kicsit arról is, hogy én hogyan szoktam illetve próbálom beosztani az időmet. Ez ugyan is nekem sokszor egyfajta kihívással ér fel és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. :)

 

Bevallom őszintén mikor még kisgyerek voltam, akkor azt gondoltam, hogy a határidőnapló az a nagyon elfoglalt embereknek kell, mert nekik van olyan sok programjuk, hogy muszáj azt rögzíteni valahol nehogy elfelejtsék. Aztán már középiskolában is elkezdtem naptárt használni, amiben mindig felírtam, hogy melyik napra mi a házi feladat, mit kell tanulni és mikor lesznek a dolgozatok. Sokkal jobban szerettem ezt a módszert, mint azt, hogy mindig az adott tantárgy füzetébe írjam fel, hiszen így egy helyen megvolt és nagyon jól átláttam.

Határidőnaplót először akkor vettem, amikor elkezdtem egyetemre járni. Ekkor már sokkal több mindent kellett összehangolni, hiszen ott voltak a zh-k, a beadandók, az órarendem valamint mellette dolgoztam is, így azt is vezetnem kellett, hogy melyik nap hány órát dolgoztam. A határidőnaplóm nélkül nem indultam volna el sehova, hiszen abban le volt írva szinte az életem. Mondhatjuk azt, hogy ez a mai napig így van. Rendkívül hasznosnak érzem azt, hogy jól átláthatóan le van írva benne minden és ez segít rendszerezni és jobban átlátni a mindennapokat. 

Nagyon sokan ma abba a hibába esnek, hogy a telefonjukon rögzítenek mindent. Valóban nagyon kis okos készülékek, de én akkor sem használnám azt naptárként. Én voltam olyan fodrásznál is, aki abba írta fel, hogy melyik nap hány órára ki megy hozzá. Olyan szempontból biztos praktikus, hogy a telefon szinte mindig velünk van, de abba is bele kell gondolni, hogy mi van, ha hirtelen tönkre megy, hiszen annyira kiszámíthatatlanok, vagy leesik és teljesen betörik a kijelzője. Nyilván nem nagy ezeknek a valószínűsége, de kell velük számolni, így én biztosan maradok a kézzel fogható naptárnál. :)

Hogyan gazdálkodjunk az időnkkel?

Biztosan nektek is volt már olyan érzésetek, hogy a nap 24 órája rendkívül kevés ahhoz, hogy minden feladatotokat elvégezzétek, én legalábbis nap, mint nap így érzek. Egyszerűen nem elegendő a 24 óra arra, hogy dolgozzak, tanuljak és mellette szabadidőm is legyen. Emiatt kezdtem el utána olvasni tanácsoknak, hogy hogyan tudjuk jól beosztani az időnket, úgy hogy mindenre legyen elegendő időnk.

1. Vezess határidőnaplót!
Higgyétek el nagyon sok mindenben segít egy határidőnapló. A helyes időbeosztás titka a megfelelő önmenedzselés, így legyünk saját magunk menedzsere. Kezdetben csak írjad fel minden naphoz, hogy azon a napon mit csináltál esetleg még azt is felírhatod, hogy volt-e olyan dolog, amit szerettél volna megcsinálni, de már nem volt rá időd. Legalább 2-3 hétig vezesd, és utána látni fogod, hogy hol rontottad el, mi az, amire esetleg felesleges időt pazarolsz.

2.Írjad fel egy hétre előre, hogy miket szeretnél azon a héten megcsinálni!
Ez amiatt fontos, hogy átlásd a tennivalóidat az adott hétre és így biztosan nem fogsz semmit sem elfelejteni.

3. Állíts fel egy fontossági sorrendet!
Előfordulhat, hogy egy hétre annyi teendőd van, hogy lehet nem fér bele az összes program. Sajnos ez velem is gyakran megesik, hogy beadandót kell írnom, vizsgára is készülnöm kell. Nyilván mindenkinek a saját élethelyzetétől függ, hogy kinek mi a fontosabb, de nálam általában ezeknek az elvégzése szokott prioritást élvezni, hiszen nem szeretnék elcsúszni egy tárggyal sem. Ha ezeket meg tudtam csinálni utána jönnek a következők. Figyeljetek itt viszont arra, hogy a sürgős nem egyenlő a fontossal. Gyakran jönnek olyan teendők, amiket gyorsan el kellene végeznünk. Ha van lehetőségünk, akkor mondjunk rá nemet, hiszen mellette lehet van fontos tennivalónk is, ami viszont nem maradhat el.

4. Osszad be a programjaidat/tennivalóidat egy hétre előre!
Ha meg van a fontossági sorrend, akkor szépen sorban haladva osszad be a programjaidat a hét napjaira. Ha beosztod magadnak, akkor biztosan nem esel abba a hibába, hogy a hét elején csak lazulsz, de a hét második felében már ki sem látsz a feladatok alól. Előfordulhat, hogy túlságosan is sok tennivalód van egy adott héten, hiszen mindig vannak lazább és kicsit zűrösebb hetek. Ekkor azokat a programokat, amik a legalacsonyabb prioritásúak, egyszerűen csak írd át a következő hét tennivalói közé. Ott viszont már ne alacsony prioritású legyen, hiszen akkor előfordulhat, hogy mindig csak halogatod, de soha nem csinálod meg.

5. Megvalósítás után ellenőrizz!
Miután elvégeztél egy feladatot pipáld ki a naptáradban, hogy azt már elvégezted. Ez amiatt fontos, mivel váratlan események mindig is voltak, vannak és lesznek. Tudjuk azt is, hogy a váratlan események mindig a legjobbkor jönnek, így előfordulhat, hogy valamit aznap nem tudtál megcsinálni és át kell raknod vagy egy másik napra, ha nagyon fontos, vagy akár egy másik hétre. Így biztosan nem marad ki semmi elintéznivaló.

6. Használj színeket!
Az én határidőnaplóm hasonlít egy szivárványhoz. A különböző fontosságú feladatokat különböző színnel szoktam jelölni, így jobban átlátható és a legfontosabbra fókuszál mindig a szemem, ha kinyitom a naplóm.

 2018-ra őszintén bevallom három naptárt/határidőnaplót is vettem. Az egyik egy sima asztali naptár. Azt a munkában szeretem én nagyon, hiszen rápillantok, és rögtön látom az aznapi teendőket, valamint azt is, hogy az adott nap éppen hányadika van. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én általában soha nem tudom, hogy aznap hányadika van, előfordul, hogy naponta háromszor is meg kell néznem.

 

DM Lifebook

img_5383.JPG

Szerintem mondhatjuk, hogy a nők által legjobban várt határidőnapló volt, mely aztán nagy csalódást okozott a nők többségének (legalábbis a közösségi fórumokat látva ez volt az általános). Tavaly én lemaradtam a DM Lifebookról, annyit gondolkoztam rajta, hogy megvegyem vagy sem, hogy a végén már nem maradt egy darab sem, így idén nem szerettem volna lemaradni róla. Nagy meglepetést okoztak vele, hogy idén 200 DM pont kellett hozzá és még pluszban 1000 Ft, ugyanis tavaly csak 100 pont kellett hozzá. Szerencsére nekem volt elegendő pontom így meg tudtam venni.

Belsőre én teljes mértékben meg vagyok vele elégedve, tartalmi szempontból nekem még jobban is tetszik, mint a tavalyi, bár van kikötni valóm benne. Tavalyi DM Lifebookban nekem nem tetszett az, hogy volt benne külön rész a recepteknek. Persze nők vagyunk, és biztos valahova jegyzetelünk recepteket, de nem biztos, hogy én azt minden nap magammal szeretném vinni mindenhova. Az idei kiadásból szerencsére kimaradt. Az órarendet én szintén nem raktam volna bele. Az anyukáknak, valamint az iskolába járóknak hasznos tud lenni, de nem általánosíthatunk, hogy erre mindenkinek szüksége van.

Hasznosnak találom viszont benne, a kitéphető bevásárló listákat, nekem nagy kedvencem a hátuljába a kis tároló rész, mivel nekem a határidőnaplóm mindig tele van kis papír fecnikkel, sőt még fényképek is vannak benne a szeretteimről. Nagyon tetszenek benne a motiváló üzenetek, mivel ha belenézek, akkor mindig mosolyt csal az arcomra. A legjobban azonban az tetszik, hogy mindegyik határidőnapló eleje más, így mindenkinek egy teljesen egyedi verziója van, még egy olyat biztosan nem fogsz találni. :)  A másik nagy kedvencem pedig a matricák benne, így be tudod ragasztani matricával, pl. hogy mikor mész fodrászhoz, vagy mikor mész edzeni, átláthatóbb és mutatósabb is lesz tőle a naptárad. 

img_5385.JPG

Szerintem az eleje nagyon szépre sikerült, kimondottan egyszerű és nőies egyszerre, ide a személyes adataidat tudod beírni.

img_5388.JPG

Nekem a szülinap virág is nagy kedvenc, szerintem annyira kreatív. A virág egy-egy szirma egy-egy hónapot jelöl, ahova az ismerőseid szülinapját tudod beírni, így összesítve látod. Utána pedig egy oldalra lebontva találhatóak a hónapok, ami ilyen rövidebb tervezésre, maximum pár szó beírására alkalmas, valamint minden oldal alján található egy céljaim rész, ahova az adott hónapra kitűzött célt tudjátok leírni.

img_5389.JPG

Minden hónap így kezdődik. Van egy kis jegyzet rész, amit jegyzetfüzetként tudtok használni, valamint ide bővebben is ki tudjátok fejteni az adott hónapra kitűzött célotokat.

img_5386.JPG

Egy hét lebontása pedig így néz ki. Nagyon tetszik benne, hogy egy hét két oldalon van, így könnyen átlátható, valamint az is, hogy tudjátok rögzíteni, hogy adott napon mennyi folyadékot ittatok, milyen idő volt és milyen volt a hangulatotok. A nap neve mellett vannak kis jelek és azok beszínezésével tudjátok jelölni, szerintem nagyon kreatív. :)

img_5391.JPG

Utána van egy pénzügyi rész, ahol tudjátok jegyzetelni, hogy az adott hónapban mennyi bevételetek volt és mennyi kiadásotok, így látjátok azt is, hogy mire adtok ki fölöslegesen pénzt, és min tudnátok spórolni.

img_5392.JPG

Ezután jönnek a kis kitéphető cetlik, melynek egyik felére a bevásárlólistát tudjátok írni, a másik felére pedig a tennivalókat.

img_5384.JPG

Két oldalon találhatóak benne a matricák, mellyel még színesebbé és átláthatóbbá tudjátok tenni a naptárt. Egyébként, ha olyan naptárotok van, amihez nem járt matrica, vagy nincs benne elég, akkor már több helyen is lehet venni, de szerintem legjobb, ha ebay-ről rendeltek, ott pár száz forintért rengeteg matricát kaptok.

img_5387.JPG

A legvégén pedig ez a kis tároló rész található, ami szerintem az egyik leghasznosabb rész. A naptáron egyébként kettő gumi található, az egyikkel az egész naptárat tudjátok összefogni a másik pedig könyvjelzőként funkciónál (én legalábbis arra fogom használni. :) )

Kis határidőnapló

img_5382.JPG

A DM Lifebookal az egyetlen problémám az volt, hogy nekem túlságosan is nagy és nehéz is, ahhoz, hogy a legkisebb táskámba is belerakjam, és mindig magammal vigyem. Ezért vettem a Pirexben egy egyszerű kis naptárt, ami kicsi, de átlátható és minden fontos rész benne van, ami kell. Ebben is ugyan úgy van néhány matrica, van benne egy 2018-as és egy 2019-es naptár, két oldalra vannak lebontva a hét napja, így könnyen átlátható, a végén pedig van néhány oldal a jegyzeteknek.

 

Összességében nagyon örülök a DM Lifebooknak és tervezés szempontjából az a tökéletes, mivel abban könnyebben meg tudom tervezni a hetet, valamint a bloggal kapcsolatos ötleteimet is tudom benne vezetni, így nem kell annak is egy külön füzet, de azt valószínű inkább csak itthoni tervezgetésre fogom használni és abból másolom majd mindig át a terveket a kisebb naptáramba, amit viszont mindig magammal fogok hordani.

 

Remélem tetszett nektek a bejegyzés és tudtam nektek segíteni abban, hogy jobban be tudjátok osztani az időtöket.

Ha van valami ötletetek/tapasztalatok az időbeosztással kapcsolatban, akkor mindenképpen írjátok meg kommentben! :)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onlywomen.blog.hu/api/trackback/id/tr5613184502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása